Sétaturizmus: sokan mennek falura, hogy maszk nélkül gyalogolhassanak

Kisgyermekes család bandukol a főút páratlan oldalán, fejüket biccentve üdvözlik a szemből nordicwalkingoló nyugdíjas házaspárt. A mintegy kétezer lelkes Csengelén vagyunk, ahol szerdától nagy mértékben nőtt az ide látogatók száma. Ennek egy oka van: a településen nem laknak tízezren, ezért itt nem kötelező a maszk viselése.

Reklám
A batidai vadászkastélyhoz épül a következő tram-train

A szerelvények 12 percenként közlekednek majd, sok utasra számítanak, elsősorban a kastély vendégeire, tehát az idegenforgalomnak is jót tesz a beruházás, mely várhatóan 174 milliárd forintba került. Amennyiben beválik, akkor egy Mezőhegyes melletti ménesbirtokig is hosszabbíthatják majd.

Nem rendeznek sütőtök napokat Szegeden

Ahogyan tavaly és az azt megelőző években sem, úgy 2020-ban sem rendezik meg Szegeden a csak sütőtökökről szóló fesztivált. „Soha nem terveztünk ilyet, és ez idén is így van” – mondta el a Szegedi Időknek Kormó P. László nemszervező.

Új színes ceruza-készletet kaptak a szegedi szocialisták

Nagy lelkesedéssel és kitörő örömmel vették át új eszközeiket a város szegfű-politikusai az MSZP irodájában. A szegedi szocialisták azért kaphattak most új felszerelést, mert korábbi írószereik nagyon elavultak voltak már, érett tehát a frissítés.