Hamarosan megnyílik Szeged első csomagolásos boltja
Reklám

SZEGED – Megelégelve a morzsolódó pékáruk és a koszos zöldségek okozta kellemetlen pillanatokat, helyi fiatalok úgy döntöttek, közösségi finanszírozással útnak indítják Szeged első csomagolásos üzletét, mely decemberben nyílhat meg, elsőként az ÁRKÁD bevásárlóközpontban. „Elérte az emberiség azt a technológiai szintet, hogy elkezdhessük úgy kialakítani az életünket, hogy semmiféle kontaktunk ne legyen azzal az undorító természettel, ahol minden nyálkás és retkes. Komolyan, hogy bírták eddig az emberek? Kihúzol egy répát a földből és full mocskos az egész. Kurvára hányinger ” – meséli lapunknak Klaszner Szilvia ötletgazda. Terveik szerint a 100 négyzetméteres üzlethelyiségben árulnak majd mindent, ami az alapvető élethez szükséges, de ezen felül is próbálnak majd vásárlóik kedvében járni. „Minden zöldséget és gyümölcsöt előre becsomagoltatunk már a termelőkkel, így nekünk csak a polcra kell helyeznünk az árut. Ők egyébként örülnek, mert így többet kapnak a termékeikért. Egy különleges, dupla falvastagságú műanyagtáskán is dolgozunk, amibe extra védelemmel pakoltatnak majd vevőink” – mondja.

Klaszner arról is büszkén számolt be, hogy mindössze két hét alatt összegyűlt a nyitáshoz szükséges 2 millió forint. „Azt hittük jóval több idő lesz, ez is megmutatja, mekkora igény van egy ilyen helyre, hiszen a multik már nem képesek fejlődni és tartani a lépést. Mondjuk őket is megértem, muszáj vonzónak maradni a lipsik számára is, akik meg irtóznak a műanyagoktól, valamiért. Annyira, hogy szerintem titokban dörgölőznek is a földes zöldségekhez otthon” – taglalja Klaszner, aki szerint a banánt és a többi héjas gyümölcsöt és zöldséget is be kell alaposan csomagolni, hiszen elmondása szerint nem az ételt kell megvédeni a szennyeződésektől, hanem az embereket a kosztól. „Arról nem is beszélve, hogy ha veszünk például egy kiló kenyeret, egy csomó morzsa a földön végzi, mire hazaérünk vele. Műanyagba csomagolva az egészet épségben hazavihetjük, nem kell azon feszengeni, hogy lényegében morzsolódik le a pénzünk minden moccanásra” – fejtegeti, majd azt is hozzáteszi, árulni fognak olyan termékeket, melyek máshol is csomagolva vannak, itt azonban ezeket duplán, különleges esetekben triplán is be lesznek majd csomagolva.