Reklám

ALGYŐ — Konteó vagy tudományos rémálom? Egy biztos, rettegésben élnek tavaly november óta az algyőiek, akik bizton állítják, a tram-trail létezik, és az ő egészségük a tét. Még a vasútvillamos megindulása előtt kapott szárnyra azon állítás, amely szerint a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő járművek – amikor nem felsővezetékről, hanem dízellel mennek – beazonosíthatatlan, fehér csíkot húznak maguk után, csakúgy, mint a repülőgépek.

„A chemtrailről tudtunk évtizedek óta, de az mindenkit öl, a tram-trailt azonban direkt az algyőiek ellen találták ki” – állítja Molnár Áron, a község polgármestere, aki beszélgetésünk során számtalanszor kihangsúlyozta, hogy az alGYŐ az a település neve. Szerinte Márki-Zay Péter és Botka László szövetkeztek egymással, és egy szupervárost szeretnének létrehozni, de amikor a térképre tekintenek, egy akadályt látnak. „Algyőt el akarják törölni MZP-ék, ez teljesen világos, és most már azt is tudjuk, hogyan” – fejezte ki aggodalmát Molnár. Szerinte mire kimutatható lesz a rákos megbetegedések növekedése a településen, már késő lesz. „Szép kis kampány volt, hogy Márki-Zay el akarja törölni a rezsicsökkentést, kiválóan terelték el a figyelmet arról a tényleges problémáról, hogy Algyőt szeretné eltörölni” – adott hangot aggodalmának a polgármester.