Betiltják a csomagolásmentes csomagolásokat
Reklám

BUDAPEST – Magyarország kormánya még idén betilthatja az egyszer használatos csomagolásmentes csomagolásokat – írja az NTI (Nemzeti Távirati Iroda). A közlemény szerint minderre azért van szükség, mert az ilyen csomagolóanyagok súlyosan károsítják a gazdaságot, és műanyagiparban dolgozók ezreinek megélhetését fenyegetik világszerte. A rendeletet még a nyáron elfogadhatják, hatályos azonban leghamarabb csak 2021-től lehet. Értelme szerint ezentúl tilos lesz szabad kézzel megérinteni például a kenyeret és más alapvető élelmiszereket, kivéve ha az étkezési céllal történik. Amennyiben a cél szállítási (ebbe az is beletartozik, ha elővesszük a kenyértartóból), úgy kötelező lesz műanyagzacskóba helyezni mind a kenyeret, mind a kezünket. A rendelet arra nem tér ki, hogy teljes műanyag védőruhában hozzáérhetünk-e majd egy adott termékhez, szakértők azonban komoly kiskapus visszaélésekre számítanak e téren. Még lapzártánk előtt sikerült elérnünk egy szegedi csomagolásmentes üzletet, ahol azt mondták, üdvözlik a döntést, nekik is elegük volt már ebből a „lipsi-hippi-grétatünberg”-féle szarakodásból.