Nem válik be az ételbe rejtett koronavírus-vakcina
Reklám

TOKYO – Sikertelennek bizonyultak a Tokiói Egyetem tegnap záródott kísérletei, melyben a japán kutatók azt vizsgálták, mennyire könnyű beadni a Covid-19 elleni vakcinát olyan embereknek, akik egyébként megtagadják az oltást. Január óta 1000 oltásellenes japán és amerikai férfit és nőt (fele-fele arányban) vizsgáltak: különböző, ínycsiklandozó ételbe rejtettek vakcinát, és megfigyelték, hogy megeszik-e azt az étellel együtt. Az egyetem közleményében kiemelik, hogy az alanyok nem tudták, mi a teszt valódi célja, őket az utcáról „Ingyen étel + sör” feliratokkal hívták be, és azzal, hogy odabent nem kell maszkot viselni.

Az eredmény megdöbbentő: az 1000 vizsgált személyből mindössze 136-an fogyasztották el jóízűen a tányér teljes tartalmát. 854 fő észrevette a finomságok közé rejtett ampullát, 10-en pedig csak azt ették meg. „Elmondható, hogy nem sikerült a teszt, azaz sikerült, de az eredménye nem jó: más utakat kell találnunk az oltást ellenzők beoltására” – összegezte a New York Times-nak az eredményt Jackie Chan, a Tokiói Egyetem rektora, aki azt is megosztotta, hogy az alap ötlet honnan jött. „A feleségem mondta, hogy aznap adjam oda én a kutyának a féreghajtóját: dugdossam szépen el az eledelébe, és be fogja falni. Ekkor a fejemhez csaptam, és rádöbbentem, hogy mit fedeztünk fel éppen.”