Nem rendeznek sütőtök napokat Szegeden
Reklám

SZEGED – Ahogyan tavaly és az azt megelőző években sem, úgy 2020-ban sem rendezik meg Szegeden a csak sütőtökökről szóló fesztivált. „Soha nem terveztünk ilyet, és ez idén is így van” – mondta el a Szegedi Időknek Kormó P. László nemszervező. A fesztiválon nem fog fellépni a Quimby, de Kasza Tibi sem. Kézművesvásár sem lesz, és az arcfestésről is le kell mondanunk. „2007-ben egyszer valaki majdnem megszervezte a fesztivált, de le kellett tennie a dologról, mert rájött, hogy nem is akarja az egészet. Idén mi a koronavírus-járvány miatt duplán nem csinálunk fesztivált, bár alapból sem akartunk, tökre leszarjuk az egészet” – fejtegette Kormó P., aki szerint még ha akarnának sem szerveznék meg a napokat, de szerencsére az akarat legkisebb szikrája sincs meg bennük. Elmondta azt is, hogy nem kértek engedélyt az önkormányzattól, és különben azt sem tudják, hogy mikor van a sütőtök szezonja.