Negatív lett B. Nagy László
Reklám

SZEGED – B. Nagy László a Facebook-oldalán osztotta meg az eredményt. A fideszes országgyűlési képviselő a Szegedi Idők megkeresésére elmondta, miután kiderült, hogy Rovó László rektor optimista lett, azonnal önkéntes karanténba vonult, hogy megvárja a saját eredményeit, melyek végül szerdán érkeztek meg. „Negatív lettem, és most már rohadtul elegem van, hogy semmi sem sikerül soha” – dörmögte lapunknak a fejleményeket B. Nagy, majd falba verte a kezét egy káromkodás közepette. A képviselő felesége azt mondta, „sejtettem régóta, hogy baj van, egy ideje mindenhez olyan szomorúan áll hozzá, a parlamentbe is alig van kedve bejárni már”. Kövér László annyit írt megkeresésünkre, hogy „Lászlón észrevettük a változásokat, indítványoztuk, hogy ezentúl magánképviselőként otthonról végezze munkáját”.