Koronavírus: bezár a Csillag börtön
Reklám

SZEGED – Az óvodák és bölcsődék mellett a Szegedi Fegyház és Börtön intézményeit is bezárja az önkormányzat, erről vasárnapi ülésükön döntöttek a városatyák. A lépésre azért van szükség, mert a város túlzsúfolt börtöneiben magasabb az esélye a koronavírus terjedésének, és veszélyben vannak mind a rabok, mind a börtönőrök. Ráadásul a Mars téri épület közvetlen közelében található a piac is. Az imént említett, illetve a Dorozsmai úti és a nagyfai létesítményekben elhelyezett több ezer fogvatartottat hétfőn engedik ki, egyszerre – alkalmazkodva a szigorú vírusterjedés-megfékezési stratégiához – maximum 99 főt. A fegyenceket otthonaikban, családjaiknál helyezik el, és arra kérik őket, hogy ne hagyják el házukat. Mivel nincs elegendő rabszállító jármű, az elítéltek a helyi közösségi közlekedéssel fognak hazajutni, ugyanakkor felszólították őket, hogy az első ajtón nem szállhatnak fel, és hogy érvényesítsenek menetjegyet rögtön felszállás után.