Hivatalosan is heggyé nyilvánították a szegedi szemétdombot
Reklám

SZEGED – „Nagy öröm, hogy csonka országunk újabb természeti kinccsel gazdagodott”  – jelentette be a Föld napján tartott sajtótájékoztatóján Kocsis Attila Tisza-szennyezésért és dízelautó-kormoltatásért felelős államtitkár. A sajtó apraja-nagyja azért gyűlt össze a Sándorfalvi úti szeméthegy tetején csütörtökön, hogy a kormány bejelentse, a szegedi szeméthegy elérte a méretben megadott minimumot, így már hivatalosan is nevezhető hegynek.

„Élünk is az alkalommal, és nemcsak hogy hegynek kiáltjuk ki, de el is neveztük: köszöntjük önöket a Horthy Miklós szeméthegyen!”  – fogalmazott az államtitkár. Ünnepi beszédében megemlékezett volt kormányzónkról, majd a jövőbe tekintve számos tervet és elképzelést sorolt, amelyeket az új hegyen szeretne a kormány kivitelezni: a magaslaton hamarosan készül PET-palackokból préselt sípálya, újrahasznosított ételeket felszolgáló bisztró, de a hegy tetején egy szeméttelepet is kialakítanak. A legkülönlegesebb attrakciót azonban a végére hagytuk: jövőre megkezdődik az építése egy óriási kilátótoronynak is, ami a hegy mellett lesz, de magasságra megegyezik majd azzal.