Egész nap adják a Barátok Köztöt, hátha így otthon maradnak az idősek
Reklám

BUDAPEST – Szombat hajnaltól – igazodva a kormány most bejelentett szigorításaihoz, illetve segítve azok betartatását – új műsorrendre áll át az RTL Klub. A csatorna közleményt adott ki, melyben azt írják „Tudjuk, hogy idősebb nézőink számára megmagyarázhatatlanul vonzó ez a műsor, ezért hoztuk meg a döntést, mely kizárólag a közös érdeket szolgálja”. A csatornán mindezek értelmében holnaptól két idősáv létezik, kétfajta műsorral:

  • műsorkezdéstől – megszakítva 9 és 12 óra között – műsorzáráig: Barátok Közt maraton
  • 9 és 12 óra között: Éjjel-Nappal Budapest Koronavírus Extra

Azért a három órás szünet a népszerű sorozatban, mert ekkor kiemelten fontos, hogy Magyarország összes nyugdíjasa, azaz közel 2 millió ember egyszerre látogassa meg a piacokat és gyógyszertárakat. Az RTL egyébként azt is bejelentette, hogy koronavírus-tematikájú különepizódokkal érkezik délelőttönként az Éjjel-Nappal Budapest. Az idősek által ki nem állt, a fiatalok által viszont igencsak kedvelt adás új részeiben igazán azonosulhatunk majd a szereplőkkel, hiszen mindenki a saját szobájában ülve fogja elütni az időt. „Olyan izgalmas jelenetek tanúi lehetnek majd nézőink, mint hogy Lali péesezik, vagy Joe gyúr. Ezek a blokkok ráadásul most különlegesen hosszúak lesznek, 10-15 percig követhetjük kedvenceinket.”